Sziasztok!
Itt Londonban csodaszépen süt a nap, ami nem túl gyakori 🙂 Ma kisétáltam a közeli parkba és azon gondolkoztam, hogy újra írni fogok blogot, mint régen, mielőtt kijöttem. Nagyon szeretek írni, sokszor leírnám a gondolataimat, amit mától fogva meg is teszek.
Sajnos a mai nap elég szomorúan indult, akik olvasták a híreket értesültek róla, hogy milyen tragédia rázta meg a világot. Ez az én kedvemre is rányomta a bélyeget, ilyenkor valahogy elgondolkozunk az életen, hogy milyen rövid és hogy sose lehet tudni mit hoz a holnap. Itt Londonban sokkal kevesebben választották a tömegközlekedést reggel, akárcsak novemberben, ismét érezni a félelmet, hogy ez a katasztrófa ide is eljöhet bármikor, bármelyik nap. Remélem és bízom benne, hogy nem így lesz és nem kell félelemben élni, rettegni és minden reggel úgy indulni el dolgozni, hogy lehet nem lesz már holnap…
Találtam egy idézetet, amit most megosztok a blogomban:
“Az évek során megtanultam, hogy az életet és a halált,
a kivételes szépséget és az elképzelhetetlen rútságot,
a legártatlanabb helyszínt és a rémísztő vérfürdőt
csak egy hajszálvékony fal választja el egymástól.
És ez a fal egy szempillantás alatt átszakadhat. “
/ Harlan Coben/
Vigyázzatok magatokra és egymásra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: